Comtes de Champagne

Felfegyverzett szív

Egy eredettörténet, amely a 16. századra csodás elbeszéléssé vált, ahol a feltételezett valóság keveredik a képzelettel és az elbeszélő meséjével. Ahhoz, hogy fennmaradhasson, nincs szüksége bizonyítékokra, elég hozzá egy folyamatosan megújuló, közös állandó érzelmi töltet. Ily módon IV. Theobald, a dalnok csodálatos legendája szorosan összefügg Taittinger Comtes de Champagne cuvée-jével.

IV. Theobald arcképe

IV. THEOBALD LEGENDÁJA

Költő és hódító

Champagne erős és virágzó grófságában IV. Theobald gróf, Navarra királya testesítette meg egy személyben 1222 és 1253 között a Champagne uralkodó családjának politikai, gazdasági és művészeti tündöklésének csúcsát, mely a királyi család után a második legerősebbnek számított Franciaországban.

IV. Theobald maga is egyszerre király, úr, költő, dalnok és hódító volt. Plátói szerelmet táplált nagynénje, a leendő Lajos király édesanyja, Kasztíliai Blanka iránt, ám uralkodója 1239-ben keresztes hadjáratba szólította. Két, a keresztény világ számára akkor még ismeretlen kincset hozott haza a Keletről: egy damaszkuszi rózsát és egy új szőlőfajtát, a Chardonnay ősét. Így kezdődik hát a Taittinger legenda...

IV. Theobald pecsétje
IV. Theobald, a dalnok
Provins rózsa

A Comtes de Champagne születése

Côte DES BLANCS

Szellem, élénkség, kecsesség és elegancia

A Comtes de Champagne Blanc de Blancs ereje és eleganciája a Côte des Blancs rendkívüli minőségű talajából ered.

Ez a terület Epernay déli részén található, dombjai kiemelkednek a champagne-i síkságból. Az ide telepített szőlők 95%-a Chardonnay, melyből szinte mindig évjáratos champagne készül, finom és könnyed aromákkal, tele élettel.

A tökéletesség A részletekben rejlik

Szublimált Chardonnay

A Champagne grófság, illetve főként IV. Theobald iránti tiszteletből – akinek pecsétje ott szerepel minden egyes palackon, – a Champagne Taittinger 1952-ben megalkotta legritkább és legértékesebb cuvée-jét, a Comtes de Champagne Blanc de Blancs-t.

Ez a cuvée mindig évjáratos, limitált mennyiségben és csakis a Côte des Blancs Grand Cru 5 területéről származó Chardonnay házasításából készül, amelyek Avize, Cramant, Chouilly, Mesnil-sur-Oger és Oger településein találhatók. Itt ugyanis kiváló minőségű talaj biztosított a szőlőültetvények számára. A híres újságíró, Périco Legasse a Marianne lapnak írt egyik cikkében így fogalmazott: „A Comtes de Champagne cuvée-je a champagne-ok legnagyobbika.”

A saint-nicaise-i barlangok földalatti csendjében csupán a léptek zaja visszhangzik…

,, Taittinger Blanc de Blancs-t kérek... Nem sokan ismerik, de ez a világ legjobb pezsgője. ”
James Bond
Ian Fleming: Casino Royale (1951)
Comtes de Champagne

Legendás évjáratok

Időtlen Comtes

A Comtes de Champagne a Taittinger Ház stílusának legkifejezőbb eszköze. Némely évjárat Blanc de Blancs, vagy kivételes években Rosé legendássá válik és bekerül Champagne legkiválóbb champagne-jai sorába. Akkor lesz teljes a siker, amikor a champagne nem csupán az ízlelőbimbók számára okoz felejthetetlen élményt, hanem az emberi lélek és emlékezet legmélyéig hatol...

Comtes de
Champagne
blanc
de blancs

Grands Crus

A Taittinger Ház stílusának legkifejezőbb darabja a Comtes de Champagne Blanc de Blancs. Kizárólag a híres Côte des Blancs 5 településének Grand Cru területeiről szüretelt Chardonnay alkotja: Avize, Chouilly, Cramant, Mesnil-sur-Oger és Oger.

A cél, hogy minden egyes szőlőültetvény legjavával dolgozhassanak, ennek érdekében kétkezi és környezetbarát munka zajlik a természet ritmusában. A szüret csak akkor kezdődik, amikor a szőlő tökéletesre érik. A szőlőfürtök begyűjtésére és válogatására kiemelt gondot fordítanak. A préselés minden esetben dűlőszelektáltan zajlik, így megmarad minden terület egyedisége; a kecsesség, az ásványosság vagy éppen az erő. Amennyiben a szüret kivételes minőségű és méltó arra, hogy évjáratos pezsgő készüljön belőle, akkor születik meg Comtes de Champagne. A Chardonnay-val roppant türelmesnek kell lennünk; a Comtes de Champagne Blanc de Blancs közel 10 évet pihen a saint-nicaise-i pincékben, mielőtt megízlelhetjük.

Comtes de champagne Blanc de Blanc Taittinger

Comtes de
Champagne
blanc de
blancs
Grands Crus 2008

Egy ellenállhatatlan Comtes de Champagne

A 2008-as év tökéletesen mutatja be kontinentális éghajlatunk kettőségét, egyszerre meleg és hűvös. A Comtes 2008 kitűnő példa erre az ellentétes klímára, kristálytisztán és intenzíven tükrözi vissza a Côte des Blancs Grand Crus területeinek mészköves terroirját, amelyből identitását és vonzerejét nyeri.

Comtes de champagne Blanc de Blanc Grands cru 2007 Taittinger

Comtes de
Champagne
Rosé

Ez a cuvée mindig évjáratos és csak a kivételes években készítik, amikor a legszigorúbb minőségi feltételek teljesülnek.

A Chardonnay és Pinot Noir aránya évjárattól függően változik. A házasítás csakis Grands Crus területekről szüretelt szőlőből készül, a Chardonnay a Côte des Blancs-ból származik. A Pinot Noir a reims-i hegyekben terem, a vörösbort Bouzyban készítik. A Ház legritkább cuvée-je gyümölcsös jegyeinek, valamint selymes és cirógató ízének köszönhetően valódi luxus, amelyet csakis apró kortyonként ajánlott ízlelgetni. Rudolph Noureev mondta: „amikor Comtes de Champagne Rosé-t iszom többé nem táncolok, hanem repülök...”

Comtes de champagne Rosé Taittinger

Comtes de
Champagne
Rosé 2007

Az idő, mint bűvös összetevő

A Comtes Rosé nemes voltát a pincében történő hosszú érlelésnek köszönheti. A hosszú évek finomítják a tiszta és elegáns összetételű bort, a végeredmény pedig selymes és zamatos egyensúly lesz, ahol visszavonhatatlanul egybeolvad az enyhén pörkölt piros gyümölcsök részecskéinek sokasága. Valóságos csoda, a frissesség és a struktúra tökéletes egyensúlyának köszönhetően.

Comtes de champagne Rosé 2006
Comtes de champagne Millésimes de Légende

Comtes de
Champagne
A legendák

A Comtes de Champagne ritka kincs, mivel a készítéséhez szükséges feltételek kizárják a nagy mennyiségben történő gyártását.

Az első, 1952-es cuvée óta mindössze 36 évjárat látott napvilágot. A Comtes de Champagne Blanc de Blancs és Rosé különleges időtálló borok, amelyek úgy viselik az idő múlását, hogy közben hűek maradnak eredeti tér-és időbeli származásukhoz. Közülük néhány valóságos legendává vált, amelyeket ma már csupán mások beszámolói alapján ismerhetünk meg.

A pecsét alatt...

Champagne grófjainak uralkodása 956-ban kezdődött és egészen 1284-ig tartott, amikor is leszármazott híján a champagne-i grófság visszaintegrálódott a Francia Királyságba.

A grófoknak köszönhetően a champagne-i vásárok virágzásnak indultak. Bar-sur-Aube és Provins között négy nagy, Európa-szerte ismert vásár biztosította a terület fellendülését és politikai befolyását. Ezenkívül lehetővé tették a szerzetesrendek és a keresztes hadjáratok támogatását is. A champagne-i udvar ugyanakkor a korabeli művészek önkifejezési helye is volt. IV. Theobald, aki 1222 és 1253 között volt Champagne grófja, lett az, aki talán a leghitelesebben testesítette meg a grófság tündöklő mivoltát. IV. Theobald egyszerre volt lovag, költő, dalnok, zenész, hódító.

Nagyon fiatalon került a francia királyi udvarba, ahol találkozott a trubadúrokkal, akiket nagynénje - a leendő Lajos király anyja -, Kasztíliai Blanka mutatott be neki. Kasztíliai Blanka Franciaország királynéja csupán 13 évvel volt idősebb, mint Theobald, aki titokban szerelmes is volt belé. Ez a plátói szerelem vált a fiatal lovag ihlete forrásává, aki versekben és dalokban írta meg érzelmeit. Az udvarban pletykák keringtek a gróf vonzalmáról, amelyet a királynéja iránt táplált, így Theobald-nak nem maradt más választása, mint elmenni a keresztes háborúba, ily módon erősítve meg hűségét királya felé. 1234-ben koronázták meg Navarra királyává, 1239-ben ment a Szentföldre. A keleti hadjáratból a keresztény világ számára két ismeretlen kinccsel érkezett haza. Egy ciprusi rabszolgától szőlőpalántát hozott, az ebből készült bor ugyanis lenyűgözte őt. Épernay és Sézanne földjein ültetette el és azt beszélik, ez a Chardonnay őse. Damaszkuszban pedig rátalált a damascena vörösrózsára, amelyet annak idején a Jordán völgyében termesztettek. A tartományi kertészek az akkoriban gyakori Gallicába oltották bele. E keresztezésből született Európa valamennyi ma is ismert rózsafajtája.

Champagne grófsága és a Taittinger Ház összefonódása mindig is nyilvánvaló volt. A történet már a kezdetektől összekapcsolódott a márkával és a vállalattal. A Pezsgőház legtekintélyesebb cuvée-je a Comtes de Champagne-ról kapta nevét, Comte Guillaume engedélyével, aki a champagne-i grófok utolsó leszármazottja. A champagne-i grófok rezidenciája, amely IV. Theobald idejében fogadások fontos helyszíne volt, 1932 óta a családi vállalat tulajdona. Az évtizedekig tartó restaurálásnak köszönhetően újra régi pompájában tündököl. 800 évvel Theobald halála után Claude Taittinger könyvet írt a poéta grófról, valamint a még fennmaradt dalait kiadatta lemezen.

A GRAND CRU-K ALKÍMIÁJA

A Taittinger Ház stílusának legkifejezőbb darabja a Comtes de Champagne Blanc de Blancs. 100%-ban a híres Côte des Blancs-ról származó Chardonnay alkotja.

A szőlő tökéletes fejlődéséhez minden adott ezen a területen, ebből fakad szelíd aromája. Az Epernay déli részén található Côte des Blancs mindössze húsz kilométer hosszan helyezkedik el. A mészköves talaj kiválóan megtartja a vizet és a hőt, ami igen jól jön az óceáni és a kontinentális éghajlatok kereszttüzében. A szőlőt főként kelet felé tájolják, ami az uralkodó nyugati szelektől hivatott védelmet nyújtani, továbbá a hegyoldalba telepítik, ezzel biztosítva a napos órák magas számát.

Côte des Blancs szívében 5 egyedülállóan kivételes falu kapta meg a Grands Crus besorolást: Cramant, Avize, Chouilly, Oger és Mesnil-sur-Oger. Csakis a Grands Crus kimagasló minőségű szüreteiből származó szőlő alkothatja a Comtes de Champagne-t. Mint a Côte des Blancs legnemesebbje, a Comtes de Champagne létrejöttét mindenekelőtt a szőlősgazdák szakértelmének, szenvedélyének és magas elvárásainak köszönheti. Taittinger Ház régi szövetségesei ezek a szőlőművesek, akikkel közösen egy a céljuk: a kiválóság megtalálása.

Csakis első préselésből származó szőlőlevet használnak fel, ami az elegancia, a letisztultság és az érlelés utáni aromagazdagság záloga. A pincemester szakértelmének és tehetségének köszönhetően a házasítás eredménye a Comtes de Champagne.

Theobald csillaga

A Comtes de Champagne ritka kincs, mivel a készítéséhez szükséges feltételek kizárják a nagy mennyiségben történő előállítását.

A Taittinger Ház vezetője, Pierre-Emmanuel Taittinger tökéletesen összefoglalja a hitvallásukat: „Sosem fogunk nagy mennyiségben Comtes de Champagne-t készíteni, ugyanis ahhoz, hogy valóban kivételes lehessen ez a cuvée, rendkívül szigorú követelményeknek kell megfelelnie az általunk felállított szabályrendszer alapján. A Comtes de Champagne az erő és elegancia egyvelege, az örök fiatalság erejével, amelyet tartományunk legkiválóbb Chardonnay szőlői kölcsönöznek neki.” Az első, 1952-es cuvée óta – amely a csodák éve volt, két egymást követő silány szüret után – mindössze 48 évjárat látott napvilágot. Közülük néhány valóságos legendává vált, amelyeket ma már csupán mások beszámolói alapján ismerhetünk meg. A legendás évjáratok tipikus jellemvonásait magukon viselő Chardonnay minősége egyszerűen bámulatos, egyszerre elegáns, kecses és időtálló.

A Taittinger Comtes de Champagne Blanc de Blancs a Reims-ben található Saint-Nicaise apátság gallo-római barlangjaiban készül, ahol az elejétől a végéig gondos figyelemmel kísérik végig az összes munkafolyamatot. A cuvée alapja 100% Chardonnay, melyet a Côte des Blancs 5 Grand Cru besorolású szőlőtermő területéről szüretelnek és csak abban az esetben készítik el, ha a szüret kiváló minőségűnek bizonyul és méltó arra, hogy évjáratos champagne születhessen belőle. Kizárólag első préselésből származó bort („cuvée”-t) használnak, ez a letisztultság feltétlen záloga. Az alapborok 5%-át 4-6 hónapig tölgyfahordóban érlelik (a hordók egyharmadát évente megújítják), majd 18 méterrel a föld alatt, minimum 10 évig tartó palackos érlelés után mutatják be a nagyközönség előtt.

James Bond megalkotója, Ian Fleming egyenesen rajongott a Taittinger Comtes de Champagne Blanc de Blancs-ért. Az 1951-ben kiadott széria első kötetében, a Casino Royale-ban, a következő szavakat adta James Bond szájába: „ Taittinger Blanc de Blancs-t kérek... Nem sokan ismerik, de ez a világ legjobb pezsgője.” Az 1963-as Oroszországból szeretettel című filmben James Bond Comtes de Champagne 1953-at iszik, amely egy igen kivételes évjárat.

1952

Comtes de Champagne

Blanc de Blancs

A Comtes de Champagne első évjárata. Két katasztrófális szüretet követően 1952 maga volta csoda, mintha a természet így kért volna bocsánatot. A Chardonnay különösen kiemelkedő minőségű, elegáns és kifinomult, magas érlelési potenciállal. 

1961

Comtes de Champagne

Blanc de Blancs

Az évszázad egyik legkiemelkedőbb évjárata Champagne-ban. 1961 eszményi nyarat hozott, a napsütéses órák és a csapadék mennyiségének tökéletes kombinációjával. A Comtes de Champagne 1961 sűrű és krémes illatában csokoládé és szarvasgomba aromái mutatják meg magukat. A korty jól strukturált és bársonyosan vajas, borsmenta és egyedülálló gyümölcsösség teszi feledhetetlenné. 

1976

Comtes de Champagne

Blanc de Blancs

Egy gyönyörű tavasz, majd egy igen forró nyár korai szüretet és kiemelkedő évjáratot eredményezett.
A Comtes de Champagne Blanc de Blancs 1976 ritka egyensúlyt mutat a valódi kifinomultság és a tökéletes strukturáltság között.

1979

Comtes de Champagne

Blanc de Blancs

Az 1979-es Chardonnay kivételes aromákkal rendelkezett. A Comtes de Champagne 1979 hű maradt stílusához, egyesíti magában az élénk citrusféléket a krémes vajkaramellával, mindezt fehér virágok csodálatos illatjegyei által kísérve. 

1982

Comtes de Champagne

Blanc de Blancs

Túláradó és eufórikus gazdagságú Comtes de Champagne. Elegáns halovány színe mögött lenyűgöző karamellás és kávés illatjegyek bontakoznak ki, leheletnyi vajas-mézes felhanggal. A korty telt és lélegzetelállítóan hosszú.

1985

Comtes de Champagne

Blanc de Blancs

Az 1985-ös szüret a vártnál sokkal bőségesebbre sikerült. A mennyiség mellett a szőlő minősége is igen figyelemre méltó volt, köszönhetően az egész szeptemberre és októberre jellemző csodálatos időjárásnak. Halványarany szín, diszkrét citrusos illat. A korty meglepően kifinomult, a vanília aromáit hosszú, trópusi édesség kíséri.

1995

Comtes de Champagne

Blanc de Blancs

Halványsárga szín, ezüstös reflexekkel és elegánsan gyöngyöző buborékokkal. Finoman citrosos, fűszeres illat, dohány és tealevelek aromájával. Szájban a citrusok és a lime frissítő jegyeit a vanília követi egy hosszú lecsengésben. Egyedülálló és felejthetetlen.

1996

Comtes de Champagne

Blanc de Blancs

Nagyon halványsárga szín, intenzív, különösen kifejező és összetett illat. Először a fehér virágos jegyek keverednek méhviasszal, majd az addig háttérben rejtőzködő friss citrom és ananász aromái is támadásba lendülnek. A korty végig igen élénk, a citrusos aromák dominálnak benne, kiegészülve száritott virágok és hársfa elegáns jegyeivel.

1997

Comtes de Champagne

Blanc de Blancs

Halvány, ragyogó sárga szín, illata egy csokorba fogja az akácvirág, vanília és citromhéj aromáit. A korty citrusos, friss és élénk, hosszú, kifonomult és roppant összetett. Kiemelkedő minőségű champagne, melyet kiegyensúlyozottság, frissesség és kiváló érlelési potenciál jellemez.

1998

Comtes de Champagne

Blanc de Blancs

Elbűvölő halványsárga szín ezüstös reflexek, gazdagon gyöngyöző finom buborékok. Orrban intenzív ásványos, fehér virágos illat bontakozik ki, melyet friss mandula, gyanta és vanília egészít ki. A korty kezdetben igen élénk, elsősorban a citrusfélék, a citromhéj és a grapefruit dominál, majd savassá és kiegyensúlyozottá válik. A hosszú és összetett lecsengésben pirított briós aromái bukkanak fel. 

1999

Comtes de Champagne

Blanc de Blancs

Ez az évjárat ötvözi a kifinomultságot, a gazdag gyümölcsösséget, a frissességet és a tökéletes balanszt. Kiemelkedő érlelési potenciállal bír. Színe világos szalmasárga. Orrban finom ásványossággal és pirítós jegyekkel nyit, melyet fás aromák követnek, kissé a háttérbe szorítva a brióst és a vaníliát. Szájban hajlékony és friss, a rózsaszín grapefruit uralja, fehér barackos jegyekkel kiegészülve. Lecsengése hosszú, gazdag és kiegyensúlyozott.

2002

Comtes de Champagne

Blanc de Blancs

2002-es évjárat kiválóan sikerült, köszönhetően az elegáns és nagyon aromás Chardonnay-nak. A Comtes de Champagne Blanc de Blancs 2002 finoman pirítósos jegyeivel, legendás eleganciájával és összetettségével a cuvée egyik legkiemelkedőbb évjárata. Ragyógó halványsárga színe csak a legkiválóbb Chardonnay-ra jellemző. Illata nagyon friss, a mineralitás és az édes gyümölcsösség kombinációjával nyit. ezt a mandarin és narancshéj játéka követi, csippetnyi pirítosos, gyümölcsfás felhanggal. Kóstoláskor élénk és nagyon friss, ízvilága intenzív és krémes, a mandarin és ananász aromáinak játéka teszi teljessé.

2004

Comtes de Champagne

Blanc de Blancs

A 2004-es szüret champagne történetében az egyik legnagyobbnak bizonyult és kiváló minőségű szőlőt adott. A Chardonnay figyelemreméltó tulajdonságokkal rendelkezett: kiegyensúlyozott, komplex, friss és tónusos. A Comtes 2004 ötvözi a kifinomultságot és az intenzív aromákat, ami öröm és ígéret is, és még többet ígér. Színe halványsárga. Illata nagyon tiszta, a körte, szilva, fehér virág finom aromái képeznek kontrasztot az intenzitással. Szájban élénk és kirobbanó, elsőként a kandírozott citromhéj és a friss ananász mutatja meg magát, majd felbukkanak a grapefuitos jegyek is. 

2005

Comtes de Champagne

Blanc de Blancs

Az összességében meleg és száraz év kiváló minőségű Chardonnay-t eredményezett, amely egyesítette magában a frissességet és az ásványosságot. Ennek köszönhetően a Comtes de Champagne Blanc de Blancs 2005 egy komplex, jól stuktúrált, gazdag pezsgő lett, magas érlelési potenciállal. Halványsárga szín, elegáns buborékok sokasága, intenzív és krémes, illetve toastos illataromákkal. A korty hosszú, jól felépített, kiegyensúlyozott, érett rózsaszín grapefruit aromákkal bír.

2006

Comtes de Champagne

Blanc de Blancs

A 2006-os év túlnyomó részt igen melegnek volt mondható. A Chardonnay gazdag és összetett aromákban gazdag, fehér gyümölcsös, citrusos, fehér virágos és ásványos, mely eleganciát és kifinomultságot kölcsönoz neki. A Comtes de Champagne Blanc de Blancs 2006 finom és érett pezsgő, magas aromapotenciállal és kiváló érlelési lehetőséggel. Nagyon halványsárga szín. Orrban először a friss mandarin aromái bontakoznak ki, majd a háttérben megjelenik az édes sütemény, mazsola és kandírozott gyümölcsök karaktere is. Szájban hajlékony és élénk, érett grapefruitos aromákban bővelkedik. Lecsengése hosszú, enyhe édesgyökér jelenléttel.

2008, EGY BÁMULATOS ÉV

A tél igen hideg és hosszú volt, kevés csapadékkal. A tavasz enyhe, sok csapadékkal, ám kevés napsütéssel, maga a virágzási időszak is viszonylag hűvös időjárás mellett zajlott le június első felében.

Ez a hűvös időjárás jellemezte az egész nyarat, némi csapadék kíséretében, így a szőlő érése lassú és egyenletes volt. A szeptember 15. és október 10. között tartott szüret egészséges és érett szőlőt eredményezett. A bor aromás, friss, kifinomult kristálytiszta, enyhe sós felhanggal.

A pezsgő színe ragyogó halványsárga, zöldes villanásokkal. Az apró elegáns buborékok krémesek, sűrűn gyöngyözőek. A Comtes de Champagne 2008 illata roppant mély és kristálytiszta, hihetetlen frissességet és mineralitást mutat. Ez az aromatikus letisztultság mutatja meg igazán a meszes, krétás talajt, ahonnan a szőlő származik, egy nagyon diszkréten jelenlévő feszültség légies benyomását kelti bennünk.  Az illataromák nagyon visszafogottak, mégis összetettek, körte, mész, narancsvirág és fehérpaprika ötvöződik toastos, édesgyökeres jegyekkel. Kóstoláskor egy nagyon aromás, hosszan ásványos pezsgővel találkozunk, a legtisztább, legőszintébb, legintenzívebb Comtes 2008-cal. Gyönyörű egyensúlyt mutat a kifinomultság és az évjáratnak köszönhető koncentráció között. Fehér gyümölcsök, mentol és grapefruit aromái csábítanak, leheletnyi mézes felhanggal. A pincében töltött 12 éves lassú érlelés alatt az idő tökéletes munkát végzett, a Comtes 2008 rendkívüli energiát és kiemelkedő érlelési potenciált mutat. Készen áll megnyitni történetének következő fejezetét. 

IDŐTÁLLÓSÁG

A 2007-es borászati év az elejétől a végéig a kivételek éve volt. Az enyhe telet követően a növényzet idő előtt növekedésnek indult a szokatlan meleg hatására, így sokan már augusztus közepére szüretet jósoltak. Ám váratlanul májusban beköszöntött a rossz idő és az időjárási körülmények lassították a virágzást, valamint igen vegyes parcellát eredményeztek.

A teljes virágzás csak május 24. és június 1. között történt meg. A hideg és zord nyár miatt a szőlő lassabban érett, az augusztus végi napos idő által azonban behozta a lemaradást. Augusztus 30-án hideg szeles időben kezdődött a szüret, ezáltal a begyűjtött termés ép és kiváló minőségű lett. A Chardonnay egyedülállósága a citrusos és fehér gyümölcsös ízek egyensúlyában keresendő. A Pinot Noir piros gyümölcsös aromákban gazdag, testes és energikus.

Gyönyörű lazacszín, rezes villanások, gazdagon gyöngyöző apró buborékok, első pillantásra is sokat ígér. Illatában először zúzott eper, lime és édesgyökér jegyek tűnnek fel, majd a háttérben diszkréten felbukkan a pörkölt kávé és a kakaóbab is. A korty azonnal elvarázsol, friss és telt, ugyanakkor hajlékony szerkezetet mutat, melyben a sós jegyek tökéletesen forrnak össze a gyümölcsös aromákkal. Letisztultságának és csodálatos aromáinak köszönhetően a Comtes de Champagne Rosé 2007 méltó elődjeihez és magas érlelési potenciált mutat.

2007

Comtes de Champagne

Blanc de Blancs

2007 kivételes év volt. A szüret augusztus 30-án vette kezdetét, hideg, száraz szél által kísérve, amely biztosította az egészséges, kiváló minőségű szőlőt. A Comtes de Champagne 2007 intenzív és kifinomult. Friss és enyhén sós Chardonnay-t mutat.

2008

Comtes de Champagne

Blanc de Blancs

A 2008-as év tökéletesen mutatja be kontinentális éghajlatunk kettőségét, egyszerre meleg és hűvös. A Comtes 2008 kitűnő példa erre az ellentétes klímára, kristálytisztán és intenzíven tükrözi vissza a Côte des Blancs Grand Crus területeinek mészköves terroirját, amelyből identitását és vonzerejét nyeri.

2011

Comtes de Champagne

Blanc de Blancs

Ce millésime 2011 très contrasté, marqué par sa précocité et sa sècheresse printanière a forcé le réseau racinaire de la vigne à aller chercher profondément dans les sols, l’eau nécessaire à son bon développement faisant naître un Comtes de Champagne voluptueux empreint de vérité.

2012

Comtes de Champagne

Blanc de Blancs

Ce millésime 2012 se caractérise par une succession d’accidents climatiques particulièrement éprouvants pour la vigne :  des périodes de gel en février après une période de douceur en mai puis des chutes de grêle qui toucheront plusieurs secteurs d’avril à juillet. Suivra un bel ensoleillement sans excès, couplé à de faibles rendements permettant d’atteindre un niveau de maturité rare faisant naître un Comtes de Champagne harmonieux et équilibré.

Menü