A Taittinger életképességét és befolyását a munkatársak által képviselt értékek adják. A Ház alapítói örökítették tovább ezen értékeket. Az előző három generáció meghatározó személyiségei végérvényesen nyomot hagytak a Taittinger történetében, szellemiségében és stílusában és a champagne-ról alkotott képben. A vízió, ihletettség, stratégia, fejlődés mind hozzájárult ahhoz, hogy tartósan alakítsák a család sorsát és öregbítsék a Pezsgőház hírnevét.
Átörökített érzelem...
A fiatal párizsi tisztet, Pierre Taittinger-t 1915-ben vezényelték a champagne-i szőlőültetvények közepén álló Château de la Marquetterie kastélyába, ahol csatlakozott Castelnau tábornok vezérkarához. Pierre beleszeretett a kastélyba és az azt körülölelő birtokba, ám még nem sejtette, hogy egy nap a családja történetének kiindulópontja lesz.
A Párizsban ismert politikus és képviselő 1932-ben vásárolta meg a kastélyt és tette át székhelyét ide, ekkor csatlakozott hozzá sógora, Paul Evêque is. Két évvel később megvásárolták a Forest-Fourneaux Pezsgőházat is, amely Champagne egyik legrégebbi pincészete volt. A Champagne Taittinger története ezzel vette kezdetét. Pierre Taittinger a francia konyha szerelmeseként nagyban hozzájárult a Ház stílusának kialakításához. Mivel a politika kötötte le idejének túlnyomó részét, elsősorban Paul Evêque, valamint a fiai, François, Jean és Claude voltak segítségére abban, hogy felvirágoztassák a vállalatot.
Pierre Taittinger második fiúgyermeke, Michel alhadnagy 1940-ben, mindössze 20 évesen pár tucatnyi férfival együtt kulcsfontosságú szerepet játszott a Szajnán lévő utolsó, még francia kézben megmaradt hídnál.
Saint-Parres-aux-Tertres-nél, Troyes bejáratánál öt órán keresztül tartóztattak fel egy páncélos osztagot, nagy veszteséget okozva az ellenségnek. Utolsó gránátjaival felrobbantott két 75-ös ágyús szakaszt, majd miután nem volt hajlandó megadni magát, géppuskatűzben vesztette életét. Három nappal de Gaulle június 18-i rádióbeszéde előtt (L'Appel du 18 Juin) sok más társával együtt, akik szintén életüket vesztették a szörnyű 1940-es májusi-júniusi csatákban, ő lett az első francia ellenállók egyike. A Taittinger család számára Michel a kötelesség, a bátorság, a becsület és a családi értékek visszavonhatatlan példaképévé vált.
Pierre harmadik fiúgyermeke, François, már a kezdetektől részt vett a II. világháború harcaiban. Apja cégéhez az 1940 júliusában bekövetkezett fegyverletétel után csatlakozott.
Fiatal kora ellenére hamar kezébe vette a Ház ügyeit és világosan látta, hogy a háborút követően erős nemzetközi versenyre kell majd számítani a Pezsgőházak között, melyhez stabil pozíció szükséges. Akkori szemmel igen merész lépést tett: átnevezte a márkát, a Ház termékeit innentől a család vezetéknevével fémjelezte. Megszületett a Taittinger márka. Mindössze 20 éves volt ekkor. 1945-ben került a cég élére és rendkívüli tehetséggel igazgatta a Taittinger-t egészen 1960-ban bekövetkezett halálos balesetéig. Kétségtelenül ő volt az, aki előrelátásával, határozott ízlésével, valamint páratlan vállalkozói és pénzügyi képességeivel megalapozta a családi cég sikeres jövőjét.
Amikor Pierre fia, Jean Taittinger 1946-ban csatlakozott a Taittinger Házhoz, testvére François azzal a feladattal bízta meg, hogy fejlessze és növelje a Taittinger szőlőbirtokot mind méretében, mind pedig minőségében.
Ennek érdekében Jean éveken keresztül járta Champagne-t és alaposan felmérte, megismerte a helyi viszonyokat. 27 évesen politikusnak állt, majd 1958-ban Gueux polgármestere és la Marne képviselője lett. 1959-ben, 36 éves korában Reims polgármesterévé választották, ezt a tisztséget 18 éven keresztül töltötte be. Rendkívüli elszántságának köszönhetően polgármesterségének évei alatt tetőtől talpig átalakította Reims városát, számos infrastrukturális (autópályák, kórházak, egyetemek, lakások stb. építése), valamint szociális és kulturális fejlesztést hajtott végre. 1971 és 1973 között költségvetési államtitkárként mutatta meg hozzáértését; ő készítette elő és írta alá Franciaország legkiegyensúlyozottabb költségvetését. Végül államminiszter lett és Georges Pompidou elnök pecsétőre.
Jean végül saját elhatározásából 1977-ben otthagyta a politikát és tért vissza a családi vállalkozásba. Az elnöksége alatti 20 évben a Société du Louvre elképesztő fejlődésen ment keresztül. 2006-ban minden támogatást és segítséget megadott fiának, Pierre-Emmanuel-nek és testvéreinek, hogy visszaszerezzék a Champagne Taittinger-t.
Bátyja 1960-ban bekövetkezett halála és Jean Taittinger Reims-i polgármesterré választása után, a család Claude-ot kérte fel a Pezsgőház irányítására. Egészen 2006-ig töltötte be ezt a posztot és ez idő alatt személye erősen kihatott a Taittinger identitására, amelynek fáradhatatlan nagykövete volt.
Íróként és történészként a márkát az elegancia és a kommunikáció eszközévé tette, ennek szellemében hívta életre a Prix Culinaire Taittinger-t (Taittinger Gasztronómiai Díj) és 1983-ban a Taittinger Collection-t. Az 1960-as években megszilárdította a Taittinger birtok pozícióját és csaknem 140 hektárnyi szőlőt ültetett. 1990-ben megragadta a kínálkozó lehetőséget, befektetésként 40 hektáros szőlőterületet vásárolt az amerikai egyesült államokbeli Napa Valley-ben, Carnerosban. Szilárd meggyőződése volt, hogy a Pinot Noirból készült vörösbort a 21. század legnagyobb borai közt tartják majd számon...
Nem sokkal a háború után kezdte meg politikai pályafutását; a párizsi Charente képviselője lett 1919-ben. Ugyanebben az évben megismerkedett első feleségével, Gabrielle Guillet-vel, aki ötödik gyermekük, Marie-Clotilde születésénél halt meg. 1924-ben képviselői mandátumot szerzett Párizsban és Les Halles-ban, ezt többször is megújította; ennek köszönhetően a fővárosban igen nagy befolyásra tett szert. Fontos szerepet töltött be életében a szociális tevékenység, 1927-ben tüdőbeteg-szanatóriumot létesített Ré szigetén, amely 150 fiatal befogadására volt alkalmas. Az épületet a hatvanas években Reims városára hagyományozták.
Pierre Taittinger és a champagne útjai először 1911-ben keresztezték egymást. Ugyanebben az évben lépett be az Union Champenoise (champagne-i unió) nevű kereskedelmi vállalatba, hogy segítse a párizsi eladások fejlesztését. A háború alatt egy ideig a Château de la Marquetterie kastélyában tartózkodott Castelnau tábornok vezérkarának összekötő tisztjeként. Bár igen nagy hatással volt rá a szőlőültetvények szívében elhelyezkedő kastély, nem sejtette, hogy ez a hely határozza majd meg a család sorsának alakulását. A harmincas évek elején, a gazdasági válság kellős közepén néhány pezsgőház nagy nehézségekkel küzdött. Pierre Taittinger ekkor alapította meg sógorával, Paul Evêque-el, a Taittinger-Mailly vállalatot (ez volt második feleségének, Anne-Marie-nak a vezetékneve, aki három gyermekkel ajándékozta meg). Amikor 1932-ben sógorával egy eladó birtokot mentek megtekinteni, Pierre azonnal felismerte II. világháborús állomáshelyét. A kastély megvásárlásával vette kezdetét a család és a champagne közös története. Azonban ennyivel nem elégedett meg, 1934-ben megszerezte a Couvert nevű céget, amelynek tulajdonában volt a régi champagne-i grófok rezidenciája és a Forest-Fourneaux is. Ez utóbbi a harmadik legrégebbi pezsgőház volt, 1734-ben alapították, közvetlenül a Ruinard és a Chanoine után.
A Párizsban végzett politikai munkája nagyon lekötötte, ezért az új üzlet irányítását Paul-ra bízta, de természetesen továbbra is nagy figyelmet fordított új vállalkozásukra; a Taittinger Ház stílusának meghatározásában is fontos szerepet játszott. Nagyban inspirálta az új francia konyha iránti szeretete és az arról alkotott képe. Ez az új, többek között Fernand Point által képviselt gasztronómiai irányzat könnyedebb, letisztultabb volt. Ezzel pedig megnyílt a következő fejezet, ahol a Chardonnay kapja a főszerepet. A vállalkozás egyre sikeresebbé vált, ezért megkérte fiait, François-t, Jean-t és Claude-ot, hogy csatlakozzanak hozzá, segítsék a cég irányításában és fejlesztésében. Évekkel később, 1954-ben, Pierre Taittinger lett a Société du Louvre elnöke, köszönhetően a szálloda- és ingatlaniparban tanúsított kiváló diverzifikációs politikájának, melyet még fia, François kezdeményezett a Taittinger-csoport igazgatóságában.
Ez a híd jelentette a francia hadsereg egyetlen visszavonulási lehetőségét. Itt vesztette életét 20 évesen az utolsó szuronyrohamot követően, amelyet a híd védelmében kíséreltek meg, mivel szakaszának elfogyott a lőszere. Ez a hősies magatartás a zűrzavaros Franciaországban és egy gyenge hadvezetés mellett katonai kitüntetést eredményezett. Megkapta a posztumusz Becsületrendet és az 1939–1945-ös hadikeresztet.
A Michel Taittinger-ről készült posztumusz jelentés tökéletesen mutatta be áldozatának jelentőségét: „A buzgó hazafiság szenvedélyével élő fiatal tiszt a kötelességtudattól vezérelve áldozta fel magát. 1940. június 15-én feladatul kapta, hogy megakadályozza az ellenség azon szándékát, mely az utolsó szabadon maradt szajnai híd elfoglalására irányult Saint-Parres-aux-Tertres-nél, Troyes mellett. Ez a híd jelentette a francia hadsereg egyetlen visszavonulási lehetőségét. Maroknyi csapatával öt órán keresztül hősies ellenállást tanúsított az ellenség támadásaival szemben, nagy veszteségeket okozva. Amikor a falu már romokban állt és csupán egy tucat férfi maradt még mellette, akkor sem adta meg magát. Nem hajolt meg a túlerő előtt és feladata teljesítése közben érte a dicső halál, amelyre hősi fiatal lelke úgy vágyott.”
50 évvel halála után, Claude Taittinger könyvet írt Michel életéről, így tisztelegve előtte.
Egy 50 hektáros szőlőbirtokon zajlott a munka, valamint a saint-nicaise-i központ történelmi pincéiben, ekkor a Pezsgőház már minőségi árukészlettel rendelkezett. Ám ahhoz, hogy a cég a gazdasági fellendülés időszakában is képes legyen fejlődni, szükség volt arra, hogy ismertebbé és elismertebbé váljon. Mivel a Forest és Fourneaux családok utód nélkül maradtak, ahelyett, hogy az ismert Ház nevét vitte volna tovább a felvásárlás után, François Taittinger merész lépésre szánta el magát. Úgy döntött, hogy a család nevéből alkotja meg a Ház márkanevét, így onnantól a Taittinger név került minden címkére. Az új márka sikerének bebiztosítása érdekében testvérei, Jean és Claude is csatlakoztak hozzá 1946-ban és 1949-ben. 1949-ben François megbízta Claude-ot, hogy hódítsa meg az Egyesült Államokat, majd az egész világot, ismertesse meg velük a Pezsgőházat és értékesítse termékeiket. A terv sikerült, 1951-ben az USA-ban a Taittinger társult Rudy Kopffal és a Kobrand vállalattal.
François testvére, Jean segítségével folyamatosan a cég fejlesztésén és előmenetelén dolgozott. Annak érdekében, hogy biztosítani tudják a pezsgők stílusának állandóságát, további 110 hektárnyi szőlőterületet vásároltak. Tanúi voltak a női társadalmi szerep átalakulásának, felismerték a megváltozott igényeket és megérezték, hogy a jelenkori fogyasztó egyre inkább a könnyedséget, kecsességet és eleganciát méltányolja. Megszületett a Taittinger-stílus, a Comtes de Champagne Blanc de Blancs cuvée szellemiségének alapja, melynek első, 1952-es évjárata 1957-ben látott napvilágot. François Taittinger irodát alapított Párizsban, majd a Ház tevékenységének diverzifikálását tűzte ki célul. 1954-től a szálloda-és ingatlaniparba fektetett be, valamint azon volt, hogy a Taittinger család egyre nagyobb szerepet töltsön be a Société du Louvre-ban (a vállalatot a Péreire testvérek alapították a Második Francia Császárság virágzó gazdasági korszakában). Sajnos már nem volt alkalma élvezni a sikert, 1960-ban egy tragikus autóbalesetben életét vesztette.
Mielőtt ezen kormányzati szerepeket vállalta volna, Jean Taittinger fontos szerepet töltött be la Marne gazdasági és politikai életében. 1946 és az 1950-es évek vége között Jean Taittinger felelt a Taittinger Ház szőlőbirtokának fejlesztéséért, ebben az időszakban lehetősége volt mélyebben megismerni a problémákat, melyekkel Champagne vidéke küzdött, ekkor kezdett érdeklődést tanúsítani a politika iránt is. 30 évesen Gueux polgármestere lett, majd 1958-ban la Marne képviselője, mely posztot egészen 1973-ig töltötte be. Mindeközben részt vett a pénzügyi bizottság munkájában elnökségi tagként, valamint az 1968 és 1971 közötti általános gazdasági költségvetési terv kidolgozásában. 1959 márciusában megválasztották Reims polgármesterének, 36 évével ő volt a legfiatalabb, aki ezt a tisztséget betöltötte a városban 1804 óta. Polgármestersége 18 éve alatt a város elképesztő fejlődésen ment keresztül számos területen, főként az autópályák infrastrukturális fejlesztésében (A4-es és A26-os autópályák), valamint a lakhatás, a városfejlesztés, a felsőoktatás és a kultúra terén. Polgármestersége alatt vált Reims testvérvárosává Canterbury, Salzburg és Brazzaville.
1962 júliusában de Gaulle tábornok meghívta Reimsbe a Franciaországban hivatalos látogatáson tartózkodó Konrad Adenauer német kancellárt. Ez volt ugyanis az a hely, ahol 17 évvel korábban Franciaország és Németország aláírta a fegyverletételt, ezt szerette volna de Gaulle tábornok megünnepelni egy békemise keretében. A hivatalos delegáció a városházára ment, ahol a két államfőt Jean Taittinger fogadta. De Gaulle tábornok emlékeztette a polgármestert, hogy egyszer arra kérte őt, látogasson el Reimsbe egy nagy esemény alkalmával. „Kívánsága teljesült – mondja neki – azt gondolom, hogy a német kancellár reims-i látogatása igen fontos esemény.”
1977-ben, amikor harmadik polgármesteri ciklusa is véget ért Reims-ben, Jean Taittinger úgy döntött, hogy visszavonul a politikától – melyet sosem tekintett szakmának – és beszáll a családi vállalkozásba. A Société du Louvre – Groupe du Louvre vezérigazgatója lett. Vezetése alatt nagymértékben kiszélesítette a cég tevékenységi körét és világszínvonalúvá tette a vállalatot. Megkezdte a Hôtel de Crillon, a Hôtel Lutetia és a Hôtel du Louvre felújítását. A párizsi Concorde Lafayette Hotel többségi részvényese lett. Megvásárolta a cannes-i Hôtel Martinez-t és a párizsi Hôtel Ambassador-t, majd a nizzai Palais de la Méditerranée-t is, ez utóbbit fel is újítatta. Ebben az időszakban alakult meg az Envergure csoport, a Campanile, Première Classe és Kyriad hotellánccal. Létrehozta a Banque du Louvre-ot, megvásárolta és továbbfejlesztette az Annick Goutal parfümmárkát, megszerezte a Grand Véfour éttermet és a párizsi Euro-Disneyland felügyelő tanácsának első elnöke lett. Jean Taittinger 1997-ben hagyta ott az üzleti világot és elvonulva élt tovább Svájcban feleségével, Corinne-nal, miközben minden tőkéje Franciaországban, a Champagne Taittinger-ben maradt. Mindig visszautasította az érdemrendeket és kitüntetéseket, egész életét felhajtás nélkül élte, csendben, alázatosan. Támogatta fiát, Pierre-Emmanuelt, amikor ez utóbbi visszavásárolta a Champagne Taittinger-t a Caisse Régionale du Crédit agricole du Nord-Est segítségével. 2012-ben bekövetkezett halálakor François Hollande köztársasági elnök a következőket írta: „hazánk nagy embert és nagy vállalkozót veszített el, aki mindig az állam szolgálatában állt”...
A vele folytatott első beszélgetéseik egyikén New Yorkban, már megjelölte a Ház stílusának szánt irányvonalat, amelyet 10 évvel később elnökként is képviselt. Rudy Kopf lett később a Ház stratégiai partnere, aki a Taittinger márka tengerentúli terjeszkedéséért felelt. „A holnap világában csupán az óriásvállalatok és a művészek számára lesz hely. Milyen pozíciót szán a Champagne Taittinger-nak?” – tette fel neki a kérdést Rudy Kopf. Claude Taittinger habozás nélkül válaszolt: „A művészekét!”. Ez az elképzelés nem sokkal később Afrikában igazolást is nyert, amikor Leopold Senghor így szólt Claude Taittinger-hez: „A borotok maga a megtestesült francia virtus palackba zárva!” Claude Taittinger folyamatosan új ügyfeleket után kutatott, többek között az ázsiai országokban is. 1954-ben még haditudósítónak is beállt az Union de Reims újsághoz, hogy beszámoljon az indokínai konfliktusról. Ebből a nemzetközi „boldogságkereskedő” szerepből nőtt ki Claude Taittinger számára az a vágy, hogy ne csupán a Taittinger Ház, de a champagne nagykövete lehessen, amelyért minden körülmények között rajongott „tisztességben és ildomtalanságban egyaránt”.
1962-ben megjelentetett egy részletes tanulmányt a pezsgő és a francia emberek viszonyáról, amely valóságos forradalomnak számított annak idején. Ennek hatására a Taittinger lett az első Pezsgőházak egyike, amelyek egyszerre elegáns és hatékony reklámkampányt folytattak. Claude Taittinger számára a kommunikáció „a meggyőzésre tett kísérlet, ahol először a figyelmet szerzed meg, aztán az értelmet”. Mert a champagne értelem is. Az értelemtől már csak egy lépés választotta el Claude Taittingert a művészeti alkotásig, ezt a lépést 1967-ben tette meg, amikor nagyapja előtt tisztelegve létrehozta a Prix Culinaire international Pierre Taittinger-t (Pierre Taittinger Nemzetközi Gasztronómiai Díj). 1983-ra Claude Taittinger, aki számos művésszel kötött mély barátságokat, életre hívta a Taittinger Collection-t. A kortárs képzőművészet számos kiemelkedő alakja járult hozzá művészetével ahhoz, hogy a Pezsgőház termékei kiemelt figyelmet kaphassanak. A magyar művész, Vasarely volt az első, aki csodás alkotásával tette felejthetetlenné az 1978-as évjáratú palackot.
Claude Taittinger a Ház céges ügyeit is igen tehetségesen bonyolította. Az 1960-as évek elejétől öt év alatt közel 140 hektárnyi szőlőt ültetett, 2006-ra több, mint 288 hektáros birtokot hozott létre, ezáltal a Taittinger a champagne-piac egyik kimagasló szereplőjévé vált. Apja és testvére után Claude-nak is sikerült megőriznie mindazt, ami a Taittinger stílus esszenciája. Főként ennek köszönhető, hogy 1990-ben megragadta a lehetőséget és befektetésként 40 hektárnyi szőlőterületet vásárolt az egyesült államokbeli Napa Valley-ben, Carnerosban. Szilárd meggyőződése volt, hogy a Pinot Noirból készült vörösbort a 21. század legnagyobb borai közt tartják majd számon...
